Egy éve

Egy kicsit átírva, egy kicsit frissítve:
RIP ifj Ocskay Gábor.

Erdély kicsit másképp

Egy régi-régi erdélyi történet a vasihazafi-n.

Interjú Wéber Attilávval

Sikerült interjút készítenem kedvenc zenészemmel: Wéber Attilával a vasihazafin.

Hivatalos közlemény

Nos, pont egy hónapja, hogy nem született új bejegyzés. Oka nagyon egyszerű: vasihazafi.hu .

Ha valaki figyelmesen követi a honlapot észrevehette, hogy több cikk megegyezett az itt leközöltekkel. Az elmúlt egy hónapban sikerült riportot készítenem Göbl Gáborral , írtam a pingvinekről, és újra kirándultam egyet Szatmárban. Jelenleg egy Wéber Attila interjú van soron, csak az alany a jól megérdemelt szabadságát tölti. Szóval nem tűntem el, sőt még át sem alakultam, csak Örökmozgó lettem...

Ki is az a Rockenbauer Pál?

A Magyar Vándor emlékére

Az idősebb olvasók némelyikének biztosan dereng valami a ködös régmúltból, e név hallatán. A fiatalabbak nagy valószínűséggel csak FankaDeli Magyar Földre című album egyik nótájában találkoztak vele. De ki is Ő, akit Fanka is megszemélyesít, és minden elismeréssel illet?

Rockenbauer Pálban a magyar természetjárás egyik atyját tisztelhetjük. 1933-ban Budapesten született, az Eötvös Lóránt Tudományegyetem földrajz-biológia szakán szerzett tanári oklevelet. Ezután kezdte meg filmes pályafutását a Magyar Televíziónál. Forgatott a világ minden táján, vízen, földön, és „levegőben”, a teljesség igénye nélkül: Nepál, India, Óceánia, Észak- és Dél Amerika, Pamir, Kilimandzsáró, első magyarként filmezett az Antarktiszon, és a sort még lehetne folytatni. Munkássága nem csak a filmvásznon teljesedett ki, több könyv szerzőjét is tisztelhetjük benne (Amiről a térkép mesél, Magyarok az Antarktiszon, stb.).

Neve egybeforrt a Kék túrával

Több külföldi természetfilm és könyv mellett igazán a Másfélmillió lépés (a film címét leszámítva helyesen így kellene írni: másfél millió) című gyalogos országjáró túrasorozattal vált híressé. A műsort kétéves előkészítő munka után forgatták az Országos Kék túra útvonalán, amelynek hossza akkora már elérte az 1100 km-t.

Az útvonal, amely az első hosszú távú turistaútnak számított Európában is, Szent István halálának 900. évfordulójára 1938-ra készült el. Akkori hossza „csupán” 910 km volt (a kék jelzés felfestése 10 évbe tellett). 1977-ben a Sümeg - Nagy Milic távot megtoldották még 100 km-rel, így a túra megyénkbe is ellátogat azóta: a vasfüggöny leomlásáig a Szent Vid Kápolnáig tartott, mely mögött egy emlékmű is hirdeti ezt. A határzár megszűnése után a túrát kibővítették még egészen az Írott-kőig, azóta ez a hivatalos táv. Rockenbauer és csapata tehát 1979 júliusában ennek az 1100 km-nek a megtételére vállalkozik gyalogszerrel, melynek végére, 2 és fél hónap alatt felfedezik Magyarországot. A túrát egyszer sem szakították meg, a 10 fős stáb egyenként 20-22 kg-os hátizsákot is mindvégig önerőből hordta, kánikulában, esőben, szélben, aludtak turistaházban, sátorban, szabad ég alatt. Útjuk során nem csupán hazánk természeti értékeit mutatják be a nézőnek, hanem a lakosság szemszögéből is megismertetik az aktuális vidék életét minden szépségével és nehézségével. Bemutatják hagyományaikat, műkincseiket, templomaikat, mindennapi életüket…

Akik a legérdekesebb történetekkel szolgáltak (bal oldalt Sinkó László)

Segítségül hívva a kor legelismertebb tudósai - Zólyomi Bálint, Pócs Tamás, Bándi Gábor és még sokan mások - mellett a legegyszerűbb paraszti embereket is beleértve, kik hol dalra fakadva idézik fel a múltat, hol egy kihalófélben lévő szakmát elevenítenek fel. Rockenbauer szenvedélyesen járja a filmben hazánkat, tájbemutatásaiból átérződik a vidék, a természet szeretete, élés kritikákat fogalmaz meg, kikelve bírálja a szemetelőket a környezetre veszélyt jelentőket, mellette igyekszik háttérben maradni, nem főszereplőnek lenni. Útjuk során rengeteg „kéktúrázóval” találkoznak, kik sportkörökbe tömörülve járják hazánk erdeit, de találkozhatunk kisiskolásokkal is, akik tanárjukkal fedezik fel országunkat. És ez lenne a film valós mondanivalója is, a kulturált természetjárás, hazánk megismerése nem csak tankönyvekből, képekről, dokumentumfilmekből, hanem barátainkkal és saját tapasztalatokkal fedezzük fel hazánk minden kincsét, így mind inkább megszeretve, megbecsülve azt! Mert ahogyan a filmben is elhangzik a túrázáshoz nem kell más, mint egy pár jó túrabakancs. A kalandnak ősszel lett vége, mikor megérkeztek a Kőszegi-hegységhez, így a stáb több hónapos kemény munka után hazatérhetett. A munkálatok azonban még két évig tartottak, míg 1981-ben végre bemutatásra került. A narrátor a Kossuth-díjas Sinkó László lett, aki a túrát kisebb-nagyobb megszakításokkal végig is járta. 1996-ban Magyar Örökség díjjal tüntetik ki a sorozatot. A film zenéje a Romantikus Erőszak által is feldolgozott „Indulj el egy úton” című népdal lett.

A Rockenbauer által tervezett esőruhában a Mátra viharában

Rockenbauer azonban ezt követően sem állt le, 7 évre rá megalkotta az 561 km-es Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalat. A túra ezúttal a Velemtől, az Őrségen, Göcsejen, Belső-Somogyon át egészen Szekszárdig tart, melyet a Még egymillió lépés című sorozat mutat be. Ebben a művében még inkább középpontba kerül az ember, bemutatásra kerülnek a városiadás jegyei, a kádár-korszak vidéki életével együtt.

Életútjában a következő bejegyzés a tragikus 1986. november 26., ekkor ugyanis rejtélyes körülmények (hallani balesetről, és öngyilkosságról is) között egy túra folyamán a Naszály tövében, Szendehely - Katalinpusztán teljesíti utolsó távját…

Örök megnyugvásra kérésére a zengővárkonyi több száz éves szelídgesztenyés alatt talált végül.
Emlékét őrzi munkássága mellett, az 1989-től a Kék Túra részeként a róla elnevezett Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kék túra, a halála után az Ő tiszteletére készült Kerekek és lépések, mely az Ő szellemiségében kerékpárral forgatott, a sírjától Nagy Milicig tartó film, így bezárva a „kék” kört. Számunkra legyen Ő a Magyar Vándor!

Suhancossal egyetértve:
„Nekem nem tetszik, hogy mindenhol azt látom, hogy alig vágják mi az a Másfélmillió lépés Magyarországon.
Rockenbauer Pál, innen küldöm tiszteletem, egyenesen kimondva, én így szeretem”

A cikk apropójául szolgál, hogy hétfőn, 13:45-ös kezdettel vetíteni kezdik a sorozatot az m2-ön. Használjuk ki a „közszolgálati” TV azon pillanatait, amikor valóban értéket sugároznak! Ezenkívül megtalálható még az MTV internetes filmarchívumában is.

Nagy Laci és barátai

Nagy László szívcserére készül

Kedd este kicsit irigykedve figyeltem a kézilabda válogatott EB meccsén megjelent magyar drukker-hadat. És ami a legjobban zavart, hogy nincs is igazán messze Bécsújhely. Aztán ahogy egyre másra lőttük a gólokat az olimpiai címvédő franciák ellen, nem hittem a szememnek. Ismét egy újabb csodát láthattunk, hiszen döntetlenre hoztuk a végére a mérkőzést.

Másnap, szerdán a spanyolok vártak a mieinkre. De ez a mérkőzés nem csak erről szólt. Van egy játékos aki a magyar kézilabda legnagyobb tehetsége, de mégsem játszik 2009. június 19-e óta a válogatottunkban. Ő, aki a maga posztján a jobbátlövőn, a világ legjobbja, klubjával a Barcelonával Bajnokok Ligája, EHF kupa győztes, kétszeres spanyol bajnok, és háromszoros spanyol kupagyőztes, 2009-ben Magyarországon az év kézilabdázója, a magyar válogatott csapatkapitánya (már ha jelen van). Mert jelenleg családi okokra, és kisebb sérülésre hivatkozva nincs ott az ausztriai EB-n. Ez bejelentés december 8-án látott napvilágot. Jelenleg barcelonai otthonából követi az eseményeket.

A fent említett mérkőzésre reagálva csak annyit mondott, örül neki és gratulált egy-két magyar játékosnak, de felhívta spanyol csapattársait is. Hogy jönnek képbe a hispánok? Úgy, hogy László a 2012-es olimpiát már piros-sárga mezben képzeli el (a Marca című spanyol szaklap tényként közli a hírt). Felmerül a kérdés: miért? A magyar csapat is minden világversenyen képviselteti magát, igaz nem olyan erős mint a spanyol (bizonyíték erre a szerdai 9 gólos vereség is tőlük, majd a pénteki kudarcos vereség a csehek ellen).

Nagy Laci magyar-gól-öröme

De ha nem lenne ott a csapat egy világversenyen? Akkor az a járható út, hogy leigazolunk egy másik nemzeti csapatba? Sajnos a szabályok lehetővé teszik ezt. Tehát szokjunk hozzá a gondolathoz, hogy „szenyor” Nagy akár már Londonban a másik oldalon ostromolhatja Fazekas kapuját. Lelke rajta, már ha ebben az esetben beszélhetünk erről. De mi lehet a motiváció? Pénz? Siker? Tényleg ezek többet érnek mint a becsület, a hazaszeretet?

Számomra a sportolók mindig példaképek voltak, olyan emberek, akik milliók arcára mosolyt tudnak csalni. Megismételhetetlen élményekkel, könnyfakasztó pillanatokkal lettünk általuk gazdagabbak. Ki ne emlékezne Talmácsi világbajnoki címére, vagy vízilabdás fiúk triplázására, és még lehetne sorolni mikor felforgatott kis világunkba, napjaink egyetlen legális hősei örömöt, boldogságot hoztak. Ilyenkor persze jönnek a szokásos okosságok, ez az Ő élete, el kell fogadni a döntését. Nem, nem kell elfogadni döntését, lehet nem egyet érteni vele, sőt azt hiszem kell is, hogy elutasítsuk az e fajta nemzetromboló hatásokat, egyéneket. Mi lett volna, ha mondjuk Rákóczi átáll a Habsburgok oldalára, mert ott jobbak a feltételek? Soha, de soha semmire nem vittük volna, ha mindig a könnyebb utat választjuk. De sajnos nem Nagy Laci az első (de reméljük utolsó) ebben a műfajban, bár az Ő esete legkirívóbb, mivel neki biztos helye lenne a nemzeti csapatban. Sokan azért váltottak, mert nem kaptak lehetőséget a válogatottunkban, mások külföldön mentek férjhez és férj mellé állampolgárságot is kaptak. Nézzük, tehát az elmúlt évek, évtizedek váltásait, pro, és kontra.

Válogatott légiósok

Kezdjük a legnépszerűbb sporttal a labdarúgással. Sajnos napjainkra a magyar a labdarúgók ázsiója jócskán lecsökkent, így csupán egy játékos nevénél merült fel váltás, az ukrán nemzetiségű ám már Szombathelyen nevelkedett Koman Vladimir körül alakult ki kisebb herce-hurca, de egyelőre úgy tűnik az U20-as válogatott csapatkapitánya kitart a magyar csapat mellett. Viszont a mi keretünkbe érkeztek ketten is a közelmúltban: a román Vasile Miriuta aki 2000-2003 között volt tagja a válogatottnak, és a brazil Leandro, aki 2004-ben szerepelt először a nemzeti tizenegyben. Sowunmi nigériai származású, de magyar állampolgár volt már mielőtt képbe került volna Bicskeinél. Az MLSZ megkörnyékezte a Nyíregyházán játszó japán Homma Kazuot is, aki annyival (nagyon helyesen) lerendezte a dolgot, hogyha az embernek sok útlevele van, túl könnyen elhagyhatja egyiket, Ő pedig ezt semmiképpen nem szeretné.

„Vízilabdában mi vagyunk a császárok”, ennek megfelelően tárt karokkal várnak minden magyart pólóst. Szerencsére nem sokan adják a fejüket a légióskodásra válogatott téren. Valkai Erzsébet a Nápoly csapatát erősítette eleinte csak, aztán az athéni olimpia után ment férjhez Olaszországban, és azután már a saját testvére ellen is harcba szállt olasz válogatott színekben (Ő legalább a piros-fehér-zöldhöz hű maradt). Kovács István edzőként vállalt állást, méghozzá a román válogatottnál! Megbízatása 2008. év végétől a londoni olimpiáig szól, fogadja innen is gratulációmat eme „tisztes szerep” okán.

Jöjjön kedvenc sportom a jégkorong. A 2008-ban A osztályba jutó, hokis berkekben csak Szapporói hősként emlegetett csapatban négy nem tipikusan magyar név szerepelt. Vaszunyn Artyom gyerekkora óta hazánkban él, édesapjával – aki a Jászberényben játszott – jött Magyarországra.

Holéczy Roger Chicagóban magyar család sarjaként látta meg a napvilágot, és csak később került haza, pontosabban a Volánba. Ennefati Omar édesapja marokkói, anyukája viszont magyar, az egyetemi éveitől él Magyarországon. A csapat edzője Patt Cortina, aki olasz kanadaiként segítette hazánkat a bravúrhoz. Jelenleg is több játékos honosításáról lehet hallani. A székely Mihályi Árpádot mindenki tárt karokkal várná a válogatottba, a szlovák Dubek, és Sikorcin, valamint a kanadai állampolgár Martz honosítása felöl több magyar jégkorong szaktekintély is aggályát fejezte ki (Kercsó Árpád, Kangyal Balázs).

Bodrogi László a Tour de France eddigi egyetlen magyar résztvevője, a magyar kerékpársport legeredményesebb versenyzője, többszörös magyar bajnok (2003, 2004, 2006), világbajnoki bronz- (2000), és ezüstérmes (2007). Valószínű, hogy az országúti kerékpárverseny alkalmával annyira megtetszett neki a gallok földje, hogy úgy döntött már haza sem jön. Így lehet, hogy 2008-tól hiába láthatjuk a Laszlo Bodrogi nevet a Tuor-on, még sincsen mellette a piros-fehér-zöld kis zászló, ellenben a francia trikolorral. Váltásához a magyar kerékpársport hányatatott helyzete is nagyban hozzájárulhatott, de azért neki is jár a gratuláció, hogy pont a franciákhoz sikerült leigazolni.

Térjünk vissza azonban a kézilabdához ismét. Ki ne emlékezne Görbicz hibájára a zágrábi női kézilabda VB-én, melynek eredménye nemcsak a játékszer elvesztése lett, hanem egyben a világbajnokságot is elbuktuk, így a serleg a franciák kezébe került. Minden magyar, aki látta rémálomként emlékszik vissza e fájdalmas mérkőzésre. Egyet kivéve, aki az egészet elég közelről szemlélte. Szabó Melinda, vagy ahogy manapság hívják: Melinda Jacques.

Melinda ugyanis francia mezben tepert lányaink ellen, és lett csapata legeredményesebb játékosa 6 góllal(!). Remélem büszkén állt a dobogó legfelső fokán, a gall kakassal a keblén, aranyéremmel a nyakában a Marseillaise-t hallgatva, a jelenlévő csaknem 9000 magyar szurkoló búslakodása mellett. Neked is minden elismerésünk Melinda!

Kindl Gabriellára nem kapott elég lehetőséget a magyar kézi-válogatottban, így kapóra jött neki, hogy Zsiga Gyula lett a moldávok szövetségi kapitánya. És ha már úgyis moldáv klubban játszik, miért is ne játszhatna a moldáv válogatottban? Így történhetett 2009. márciusában már be is mutatkozott a Zsiga által vezetett moldáv csapatban.

Presztízs helyett tolmács

De kanyarodjunk vissza a férfi kézilabda válogatottunkhoz, akik sajnos a csoportkört követően búcsúzni kényszerültek az EB-től. A sorsdöntőnek bizonyuló csehek elleni vereségnek a szövetségi kapitány Csoknyai az egyik indokként a gyenge átlövő játékunkat, másiknak pedig az igazi vezéregyéniség hiányát említette. Nagy Lacit mind a kettő a szerepkörben el lehetne képzelni. De ostobaság lenne csak az Ő nyakába varrni ezt a kínos kudarcot, bár tény, a siker érdekében Ő tette legkevesebbet. A válogatottban játszó honosított szerbekre nem lehet panaszunk, hiszen a Puljezevicsen, Krivokapicson és Eklemovicson tényleg nem múlott semmi. De ismét fel kell tenni a kérdést: megéri szerepeltetni őket? Nem kellene inkább a magyar tehetségeket szerepeltetni? Bár Csoknyai szerint ma nincs kiemelkedő magyar játékos.

Mégis mi a cél? Persze jó lenne, ha megnyernénk mindent, de mérlegelni kell milyen áron. Legjobb példa erre a francia labdarúgó válogatott, ahol annyi francia van, mint ahány fehér játékos: nem sok, de ott lesznek azért a VB-én (bár lehet, hogy megint csúfosan lebőgnek).

Az lenne a legjobb, ha mindenki saját nemzetéért küzdene, érnének még azok a szavak valamit, hogy nemzeti csapat, hogy a Himnuszt tudja mindenki énekelni a mérkőzés előtt, legyen presztízse újra a címeres meznek, és ne kelljen senkinek külön tolmács az edzői utasítások megértéséhez. A felsorolt „eligazolt” játékosok mindegyike állhat előttünk példaként, mindenki döntse el milyen előjellel…

Nagy Lászlónak és barátainak azért egyet tudniuk kell:

„szívet cserél, aki hazát cserél…”

Pokoljárás Tarantinoval

A Pokoljárás címet látva először azt gondoltam valami horrorra bukkantam. Aztán mikor megláttam az eredeti címét a Hell ride-ot, kezdett gyanús lenni a dolog, hogy ez az a motoros film, melynek Tarantino a producere. Egyik cimborám kötelező „irodalomként” tüntette fel számomra a 2008-ban forgatott alkotást, így nem sokat haboztam a beszerzésével. Egy-egy ilyen motoros filmnél mindig kis kétely merül fel bennem, bizakodom, hogy nem rontják el a sok kamu motoros jelenettel. De Tarantinoban ismét nem kellett csalódnom, sőt…

Bár QT csak a háttérből figyelte az eseményeket, de stílusa egyértelműen érződik a filmen: túlfűtött erotikus jelenetek, véres leszámolások, nagy fordulatok, mesteri zenék követik benne egymást. A szereposztást ezúttal sem bízta a véletlenre, hisz olyan színészek szerepelnek, akiket már jól ismert: Michael Madsen, David Carradine, Denis Hopper (cikk írásakor olvastam, hogy Őt is legyőzte a rák, a hír szerint napjai, hetei lehetnek csak hátra), valamint Larry Bishop. A nagy nevek mellett pont a főszereplő, Bishop neve lóg ki a sorból, de ha hozzávesszük, hogy Ő egy személyben a rendező is, így már kicsit érthetőbb a szereposztás. A Hopper, és Madsen „jelentkezési lapján” az is nagyot dobhatott, hogy mind a ketten rendelkeztek már motoros múlttal. Míg Hopper a felejthetetlen alapműben az, Easy Rider-ben, addig Madsen a Pokol angyala című filmben „koptatta a gumit”.

Azt hiszem azon senki nem fog meglepődni, hogy a film kezdő jelenete valójában időrendileg a legutolsó cselekmény. A történet több szálon fut: napjainkban, és ’76-ban párhuzamosan játszódnak az események, a kettőt összerakva érthetjük csak meg a filmet. A jelenben játszódó konfliktusoknak okai a 70-es években gyökereznek. A probléma fő oka, a filmben szereplő két motoros banda, a Victors MC és a 666-osok rivalizálása. A Victors banda feje Pistolero (Bishop) igyekszik bosszút állni megölt barátaiért, és szerelméért, de mindezek előtt saját portáján kell rendet tennie, vagyis leszámolni saját clubján belül az árulókkal. Mindebben segítségére van a banda másik két elkötelezett tagja, az Úrfi (Madsen), valamint a fiatal Comanche (Eric Balfour). A 666-osok feje Szárnyas Billy, akit a Guy Ritchie filmekből jól ismert Vinnie Jones alakít. Jones-nak meglehetősen jól áll a szerep (ugyanezt a magyar hangjáról nem lehet elmondani), az egykori angol focista remekül feltalálja magát a bandavezér bőrében. Megvannak tehát a felek, kezdődhet az öldöklés, melyeket westernes köntösbe bújtattak, hiszen a filmzene, a kietlen sivatag, valamint az útszéli poros kocsmák mind-mind a 60-70-es évek vadnyugati filmjeinek hangulatát idézik.

A különbség csak annyi, hogy itt a lovak helyett motorokkal cirkálnak főhőseink. Pozitívum mindenképpen a felvonultatott géppark, nem a gyárból kitolt szériamotorokról van itt szó (mint pl. a Faterok motoron-ban), hanem mindenki egyéniségéhez passzoló vasakról. A régmúlt csodáit idézi a ’76-os jelenetben mutatott kézi váltós Harley, valamint a nagy öreg Hopper motorja is egy muzeális értékű gyönyörű oldalkocsis Indian (amit ugye már nem is gyártanak). A jelen bandatagjainak motorjai közül nekem egyértelműen az Úrfi merev vázas, magas kormányos, springer villás „rockmotorja” viszi a pálmát, de Szárnyas Billy vasa is szemet gyönyörködtető. Pistolero gépe pont a személyiségéhez passzol: piszkos, öreg, leélt gép benyomását kelti, ami alázatosan szolgálja gazdáját, teljesen a háttérbe szorulva. A motoros jeleneteket jól megcsinálták, az ember legszívesebben kitolná gépet a garázsból egy körre a hóba. Hiányérzetem talán csak az elmaradt nagy összecsapás miatt van, a rendezők elég rövidre zárták a két banda párharcát, ez talán több időt, és több ötletet igényelt volna.

Összegzésképpen elmondható hogy a film nem lesz a motoros filmek „number one”-ja, arra ott az Easy Rider, és nem hagy kitörölhetetlen foltot a mozi történelemben sem, de annak akit érdekel egy kicsit is a motorozás, kötelező darab (főleg így az otthon ülős téli napokon). Aki pedig nem motorozik, annak talán a szereposztás miatt érdemes megnézni, ha másért nem is, talán mivel két kiváló színész egyik utolsó szerepeinek egyike...