2009. november 4., szerda

Tour de France 1940

Aki ismer, az tudja, hogy nagy sportrajongó hírében állok. A következő kép egy igazi kuriózum. Az 1940-es tuor-ról való. Amikor a sportot még nem rontotta el a pénz szaga, a média nem loholt a versenyzők nyakán a kamerás motorokkal, autókkal, és a legfontosabb: a dopping esetektől sem bűzlöttek a versenyzők. A képen a német nemzeti válogatott látható, akik hosszú felkészítés után indultak a nagy megmérettetésen. Bal elől, a szökésben lévő Lance Armstrong papája látható, amint tetemes előnyre próbál meg szert tenni (beépített ügynökként próbált meg rájönni, a németek csapattaktikájára, de mivel túl gyorsan tekert, lebukott).


A kép a rajt utáni pillanatokat örökíti meg, ez jól látható abból , hogy senki nem viseli még a sárga trikót, valamint abból is, hogy a mezőny nagyon egybe van még. Érdemes megfigyelni az akkori kerékpárokat a maiak tükrében, egy sebességes, könnyített váz, valamint diszkréten felfelé ágaskodó kormány, ami gerincet igyekszik megóvni a nagyobb terheléstől. Az már a képen is kitűnik, hogy mennyire adnak a biztonságra, bár a sisakok aerodinamikailag elmaradnak a maiaktól, elnyűhetetlenségük megkérdőjelezhetetlen. A németek csapatmezén is látszik, hogy itt nem a szponzorok feltüntetésén van a hangsúly, hanem a csapategységet szerették volna kihangsúlyozni. A másik nagy különbség, hogy a versenyzők a rajtszámot nem a mezükön viselték, hanem a nyakukban található bilétán. A versenyzőket már akkor is tömegek várták Párizsban, hatalmas ünnepséget csaptak a francia fővárosban, a bevonulásuk sokaknak emlékezetes maradt.
Szóval ha netán legközelebb tuort nézünk, ezek tükrében értékeljük a látottakat, vagyis hogy mekkora fejlődésen esett át a technika, és becsüljük a régmúlt versenyzőit is, hogy dopping nélkül képesek voltak letekerni a távot.

2 megjegyzés:

  1. A rakott terméskő alapról és a függőleges pályaszélről már nem is beszélve...:)

    VálaszTörlés
  2. Azért megnézném Armostrong arcát egy Párizs-Lyon 460 km-es szakasz után :D
    1903 1. szakasz: Párizs- Lyon 467 km
    1. Maurice Garin - 17 óra 45 perc 13 mp (26,3km/h)
    .
    .
    .
    37. Brange 20 óra 55 perc hátránnyal.
    Tehát így számolva 38 és fél óra alatt tette meg a távot.
    Ez a hőskor.

    VálaszTörlés